Kedves Laci,

2009-ben voltam először egy esküvődön Vásárhelyen, még szinte kislányként, majd ezután később másik alkalommal is.

 

Ceremóniamester Hódmezővásárhely - Barna László Esküvő. Helyszín: Kentaur

Azóta követtelek a közösségi média felületeken, és mikor eldöntöttük az esküvőnk dátumát 2019 őszén, Te voltál az első szolgáltató akit felkerestünk.

Ceremóniamester Hódmezővásárhely - Barna László Esküvő. Helyszín: Kentaur

2021 májusában amikor a vírus miatt újra kellett szerveznünk, két héttel az eredeti dátum előtt – igen, tudom, túl sokáig kitartottam 🙂 – tudtam hogy péntek-szombaton ebben az évben esélytelen a kiválasztott szolgáltatói csapattal, így lett a lakodalmunk egy rendhagyó vasárnapon, úgy, és azokkal akikkel eredetileg megálmodtuk! 🙂

Már amikor megérkeztél az volt az egész család érzése, mintha mindenkit ezer éve ismernél. Tudtad a neveket, és mindenkihez volt egy jó szavad.

A kikérő közben hirtelen jött vihar problémáját percek alatt segítettél megoldani, a szülő búcsúztató is gyönyörű volt. Neked ez egy alkalom volt a sok közül, mégis úgy éreztük fontosak vagyunk, rólunk szól a nap, és mindenben végig támogattál!

Köszönjük hogy reggelig ott voltál, és nem elsőként, hanem az utolsó vendég után mentél csak el. Lassan egy hónap eltelt, és azt érezzük minden a lehető legjobban történt.

Egy kedves családtagunk úgy fogalmazott, ezen a lagzin aki jól akarta magát érezni, jól is érezte! És mennyire igaza van… 🙂

Köszönjük Neked is hogy egy estére a családtagunk voltál, és mindent IS kézben tartottál!
Azoknak akik olvassák e sorokat, üzenem, egy percig se gondolkodjanak, nem fognak csalódni ha Téged választanak! 🙂 😉

Ceremóniamester ajánlatkérés

Sok sok ilyen jó hangulatú, hajnalig tartó lakodalmat kívánunk, és reméljük találkozunk még más esküvőjén! 🙂

Zsuzsi és Nándi 2021.08.01. Hódmezővásárhely Kentaur Lovas Pihenőpark

STAFF

Ceremóniamester: Barna László Cero
Zenekar/Dj: ALIBI EGYÜTTES
Fotó: TÁPAI MARTIN
Film/Cinematography: Szaszkó József
Virág: Koncseg Nóra (Mucsi Öcsi kertészet)
Dekor: FAZEKAS LÍVIA (LILIDEKOR)
Torta: NÁVAI RÉKA
Tánc: Baranyi Anett

Ceremóniamester ajánlatkérés

#cero #ceremoniamester #eskuvo #wedding #barnalaszlo #referencia #masterofceremony #lagziguru #hódmezővásárhely #ceremóniamester