Kedves Ceró! Szeretnénk ezúton is megköszönni, hogy a szakértelmeddel és hozzáállásoddal hozzájárultál ahhoz, hogy végül olyan véleménnyel legyünk a saját esküvőnkről, hogy ilyen jó lagzin, még soha nem voltunk! Az esemény előtt bármilyen kérdéssel fordulhattunk hozzád, az esküvő alatt pedig végig magabiztosak lehettünk, mert tudtuk, hogy veled jól megterveztük, jól megszerveztük, és van mellettünk egy…
Az esküvőnk legnagyszerűbb csomagja a CERO-nk!
Az esküvőnk legnagyszerűbb csomagja a CERO-nk! Egy debreceni esküvőn találkozhattunk veled első alkalommal. A közös esküvői buli, a barátaink aznapi gondtalan viselkedése valamiért megmaradt az emlékünkben, hiszen amikor az esküvő szervezéséhez értünk egyből mindketten rád gondoltunk elsőként. Nem szerettünk volna hagyományos vőfélyt, mindketten az egyszerűbb modern játékos, bulizós esküvői képet képzeltük magunk elé. Egyikőnk…
Te még a leghitetlenebbeket is meggyőzted
Kedves Cero! Az első és egyben egyetlen ceremóniamester voltál, akivel konzultáltunk és milyen jól tettük! Tudtam, ha te irányítasz minden rendben lesz és rendben is volt. Az első beszélgetésünk alatt is már egyértelművé vált számomra, hogy TE vagy, akire szükségünk van a Nagy napon és a webkamera holtterében már szorítottam Tomi kezét jelezve, hogy megvagyunk.…
Számunkra a legnagyobb segítség Cero magabiztossága volt
Kedves Cero! Sokat kutakodtunk a neten, mire végre a Cero-ra találtunk. Először a weboldalt megtekintve gondoltam, nekünk Te kellesz 😀! Tapasztalt, humoros Ceremóniamestert kerestünk, és ez az első beszélgetésünk alkalmával kiderült, hogy jó helyen járunk. A vendégeink mindig tudták mire számíthatnak, ami fontos egy esküvőn. Számunkra a legnagyobb segítség Cero magabiztossága volt. Tudtuk, itt bármi…
Pont ilyen ceremóniamestert képzeltünk az esküvőnkre
Nagyon profin irányítottad és kezelted az embereket! Szia Ceró!!!! 🙂 Kipihenve a Nagy Nap fáradalmait, szeretnénk mégegyszer nagyon megköszönni mindent, amit az utóbbi fél évben Tőled kaptunk mint a Ceremóniamesterünk 🙂 Kezdve a rengeteg tanáccsal, információval, segítséggel, beleértve az azonnali és gyors válaszokat is. Nem is beszélve a pénteki napról, ahol nagyon profin irányítottad és kezelted…
Én ennyire nyugodt még azt hiszem, sohasem voltam.
Kedves Szupercsapatunk! Nagy betűs nap számunkra a mai. Az első évfordulónk💛 Most úgy tűnik, mintha ezer és egy éve lett volna. Másfelől pedig folyton elfog az “úúúristen már egy év??” érzés. Tartalmas év van mögöttünk az vitathatatlan. Ma már hárman ünnepelünk. Ugyanakkor most megragadnám az alkalmat, hogy meséljek 2020. október 17-ről a mi szemüvegünkön keresztül😊…
Imádtam, hogy minden apró kis részletre odafigyeltél. Mindenre, és mindenkire.
Kedves László, Laci, Ceró! 🙂 Hol is kezdjem… 🙂 2020.augusztusában ismerhettünk meg téged először személyesen egy esküvőn mint ceremóniamester. Tetszett amit láttunk. Közvetlen voltál mindenkivel, laza, humoros és egyben szórakoztató. Odafigyeltél mindenre és mindenkire. Megtetszett nekünk az egész fellépésed, stílusod, megjelenésed és minden amit képviselsz. Amikor felmerült bennünk a gondolat hogy az esküvőnket…
Nekünk csak élvezni kellett a Nagy Napot
Szia Ceró! Kapcsolatunk – a szerencsétlenkedéseim miatt 😊 – nehézkesen indult, mivel az ajánlatkérésünkre érkezett válaszleveled a „Spam” mappában landolt, de profizmusodnak köszönhetően ez a problémát is gyorsan, hatékonyan megoldottad. Az első személyes találkozásunk után már tudtuk, hogy a lehető legjobb kezekbe fog kerülni az esküvőnk. Így is lett. Minden szükséges pillanatban ott voltál, kézben tartottál…
A családtagunk voltál, és mindent IS kézben tartottál!
Kedves Laci, 2009-ben voltam először egy esküvődön Vásárhelyen, még szinte kislányként, majd ezután később másik alkalommal is. Azóta követtelek a közösségi média felületeken, és mikor eldöntöttük az esküvőnk dátumát 2019 őszén, Te voltál az első szolgáltató akit felkerestünk. 2021 májusában amikor a vírus miatt újra kellett szerveznünk, két héttel az eredeti dátum előtt –…
Fergeteges jó hangulatú esküvőt varázsoltál nekünk!
Kedves Lacim! Nagyon szépen köszönünk neked mindent! Hála neked nem kellett aggódnunk hogy milyen lesz az eskövűnk, hiszen tudtuk ha Barna Laci Cero a ceró, semmi gond nem lehet! Imádtuk minden egyes percét..imádjuk a humorodat és a személyiségedet.. ÉS TERMÉSZETESEN A PROFI MUNKÁDAT! Fergeteges jó hangulatú esküvőt varázsoltál nekünk! KÖSZÖNJÜK! Dzseni és Dzsoni 2021.08.20. péntek…
Tudtam, hogy úgyis intézel mindent, tökéletesen kézben tartottad az esküvőt
Szia Cero! Mi már itt vagyunk a napsütötte Máltán, 40 fok van, kicsit fázunk, de kezdjük kipihenni magunkat. Nagyon nagyon szépen köszönjük a munkádat, tökéletesen kézben tartottad az esküvőt, a figyelmességed a vízzel példaértékű, sőt életmentő volt abban a melegben, az útlezárást is higgadtan, rugalmasan kezelted. Mindenki nagyon pozitív véleménnyel volt rólad, de szerintem ezt…
Tudd, hogy a munkád igazi érték!
Kedves Laci! Advent van, az elcsendesedés, a várakozás ideje. Most még inkább fontos számunkra ennek az időszaknak a reménytelisége, hiszen az idei év mindannyiunk életében nem várt nehézségeket hozott. Örülünk, hogy van időnk megosztani Veled a gondolatainkat, és kifejezni hálánkat, amiért Te voltál esküvőnkön a ceremóniamesterünk! Vártunk a megfelelő pillanatra, hogy egy őszinte, felületesség mentes…
Egyértelmű volt számunkra, hogy nincs miért aggódnunk, biztos kezekben vagyunk
Kedves Laci! Már korábban is szerettünk volna referenciát írni neked/rólad, csak vártuk a fotókat, hogy majd abból mellékelünk a referenciánk mellé, viszont úgy néz ki, hogy kb. decemberre lesznek meg az esküvő képei, úgyhogy addig nem várunk :D! A meglévő fotóinkból (van amit Te csináltál) küldünk párat a referenciához és ha megkapjuk a többi képet,…
Az érkezésedtől kezdve tökéletesen kézben tartottál mindent
Szia Laci! Szeretnénk még egyszer megköszönni az esküvőnkön végzett munkádat. Nagyon örülünk, hogy téged választottunk ceremóniamesterünknek, maximálisan elégedettek voltunk. 🙂 Az első személyes találkozónk után már nem volt kétséges, hogy jó kezekben lesz a lagzink, hiszen egyértelmű volt, hogy egy profi, sok tapasztalattal rendelkező, vicces, kedves, figyelmes ceremóniamestert találtunk. Nagyon tetszett, ahogy segítettél nekünk a…
Profizmus felsőfokon!
Profizmus felsőfokon! A Ceró, akinek minden a kisujjában van és mindig épp azt a trükköt veszi elő a megfelelő zsebéből, a megfelelő pillanatban, amelyikre szükség van! Ezt vártuk és ezt is kaptuk Tőled Laci nemcsak az esküvő napján, hanem az előzetes egyeztetések során is, amit ezúton is köszönünk szépen! Nagyon hálásak vagyunk Neked, hogy…
Ha problémával fordultam hozzád, te mindig meg tudtál nyugtatni!
Szia Ceró! Nehéz szavakba foglalni, hogy igazából mennyire hálásak vagyunk neked! Rettenetesen jó buli volt az esküvő napja, de esküvő előtt is, ha problémával fordultam hozzád, te mindig meg tudtál nyugtatni! Úgyhogy nem csak az esküvő napi munkádat szeretnénk megköszönni, hanem az előkészületekben való részvételedet is! Mindenre odafigyeltél, mindenhol ott voltál és mindenki kérését és…
Mindvégig elhitette velünk, hogy nincs min izgulni
Kedves Ceró! Nagyon sokáig keresgettük a számunkra megfelelő embert, aki segít minket és leveszi rólunk az összes terhet, aki a mi oldalunkról nézve intéz mindent a nagy napunkon. Sokat hallottunk rólad korábban, többször láttunk különböző médiumokban megszólalni mint szakértő. Egy szóval elég komoly referencia levéllel érkeztél, meg a fekete bömbivel és azzal a kaján mosollyal az…
Mindenki azt mondta, hogy annyira jó volt és élvezték amit csináltál!
Szia Ceró! Még egyszer szeretnénk neked nagyon, de nagyoooon megköszönni, hogy itt voltál velünk és, hogy ilyen profin “megcsináltad” nekünk ezt a napot! Mindenki imádott téged! A szülők, a barátok. Mindenki azt mondta, hogy annyira jó volt és élvezték amit csináltál, hogy le a kalappal! Tincsi & Attila 2020. 08.21. Péntek – Eger, Gróf Buttler…
Mindenhol IS ott voltál, mindenre IS figyeltél, csak ámultunk
Szia Cero! Szeretnénk még egyszer megköszönni, hogy az esküvőnkön te voltál A Ceremóniamesterünk, a legjobb döntés volt! Mindenhol IS ott voltál, mindenre IS figyeltél, csak ámultunk, hogy mennyire profin vezetted le az egészet! Nem is izgultunk egy percig sem a nagy napon, tudtuk hogy jó kezekben vagyunk. A násznéptől is ezeket a visszajelzéseket kaptuk, egyszerűen…
A legjobb döntés volt, hogy Téged választottunk!
“Szia Ceró! Szeretnénk Neked megköszönni még egyszer, hogy a Te kezeidre bíztuk a Nagy Napunkat! A legjobb döntés volt, hogy Téged választottunk, tökéletes napunk volt és ez Nélküled nem jöhetett volna létre! Egy nagyon kedves, jó fej, laza és nem utolsó sorban PROFI ceremóniamestert ismerhettünk meg a személyedben! Nem csak Mi, de a vendégeink is…
Akkor és úgy „oldottad” a hangulatot, amikor szükség volt rá!
Szia Laci! Még egyszer köszönjük az előkészítő és az aznapi Ceremóniamesteri munkádat! Akkor és úgy „oldottad” a hangulatot, amikor szükség volt rá! Ez a fotókon is annyira látszódik…. Örültünk annak is, hogy játékokra végül nem volt szükség 😉. Én utólag tudtam meg Gábortól, hogy a torta feldíszítését is nagyrészt Neked köszönhetjük! Hálás vagyok érte, hogy mentetted…
Mindenki teljesen el volt ájulva Tőled és nem csak a családunk
Kedves Laci! Nagyon szépen köszönjük, hogy az esküvőnkön Te voltál a ceremóniamesterünk. Szerintem jobbat nem is tudtunk volna választani. Pont olyan voltál, mint amilyennek képzeltelek az oldaladon található sok-sok pozitív vélemény alapján, valamint a videochat-es és személyes találkozók alkalmával. A családom először kétkedve fogadta azt a tényt, hogy ceremóniamesterünk lesz, nem is nagyon tudták mit…
Ceremóniamester: Stílus, elegancia, profizmus. Minden amire egy párnak szüksége van a nagy napon.
Egy különleges szezonzáró esküvőn vehettem részt tavaly ilyenkor. Egy moziteremben elindul a megismerkedés történetét bemutató film: “ Ádám rohant, hogy elérje Bécs-Belgrád intercityt. Szokásos a vonat már tele a Keletiben. Ádám kocsiról kocsira megy, amikor meglátja az egyik kabinban az akkori szomszédjukat Évát és 2 szabad helyet. Bekéreckedik és leül Barbikával szembe aki mint kiderült…
Meg tudtuk élni az esküvőnk csodás pillanatait
Kedves Ceró, Már túl vagyunk a nagy napon, ami előtt volt ám izgulás, de a lényeg, hogy nem késett el senki. 😃 Nagyon örülünk, amiért a másik ceremóniamesterrel, akit először megkerestünk nem lehetett beszélni és végül Melindának (Brill Dekor Gardó Melinda) hála megtaláltunk és még pont rá is értél…nálunk ez már-már hagyomány, hogy a “véletlenek” alakítják…
Nekünk nagyon fontos volt, hogy egy profival dolgozzunk együtt
Szia Laci! Szerintem az sokat elmond, hogy mennyire szerettük volna, hogy része legyél a lagzinknak, hogy előbb tudtuk, hogy Téged fogunk felkérni ceremóniamesternek, mint azt, hogy hol lesz az esküvő. Amint lefixálódott az időpont, azonnal fel is kerestünk és szerencsére szabad voltál aznap, bár azt is hozzátesszük, hogy ez több, mint másfél évvel korábban volt.…
Ceróra viszont várat lehet építeni
Szia Laci, most jutottunk el odáig, hogy ceremóniamesteri munkádról elismerő szavakat írjunk, pedig sokszor sokféleképpen emlegetjük, hogy milyen jó volt az A nap és mennyire hálásak vagyunk neked! Még egy nem túl közeli barátnő is olyan meggyőződéssel tudta ajánlani nekünk a Cero-t, hogy csak azon javaslat alapján már igent tudtam mondani arra, hogy Barna Laci…
Az esküvő napján az összes szituációt könnyedén megoldottad, magabiztosan, idegeskedés nélkül
A rengeteg neten található pozitív vélemény alapján elég hamar eldöntöttük, hogy Téged szeretnénk ceremóniamesterünknek. Véleményünk szerint egy esküvőn nagyon sok múlik azon, hogy ki vezényli le az estét, illetve szórakoztatja és megfelelően tájékoztatja a vendégeket. Sajnos voltunk már olyan esküvőn, ahol nem volt igazán karakán kiállása a ceremóniamesternek, és nem is ő vitte az estét,…
Azért mondják, hogy Te vagy a legjobb Ceremóniamester, mert tényleg Te vagy a legjobb!
Azért mondják, hogy Te vagy a legjobb Ceremóniamester, mert tényleg Te vagy a legjobb! Szerencsések voltunk Veled, jól választottunk! Olyan szöveged van, hogy minden korosztálynak elnyerted a tetszését! A legjobban az tetszett, amikor az eljegyzést és a megismerkedésünk történetét adtad elő. Te nem csak Cero vagy. Színész, pincér, dj, család barátja, mikor mire van szükség.…
Barátságos és vicces voltál, ceremóniamesterként kézben tartottad és összehangoltad az eseményeket!
Kedves Laci! Nagyon örülünk, hogy Rád találtunk és Te voltál, azaz a Cero a Cerónk. Köszönjük, hogy részese és fontos szereplője voltál a nagy napunknak, amit videón most ismét átélhettünk. A kezdetektől közvetlen, barátságos és vicces voltál, ceremóniamesterként kézben tartottad és összehangoltad az eseményeket és velünk maradtál egészen a buli végéig. 🙂 A vendégek jól érezték…
Ha te ott vagy valahol, ott minden rendben lesz!
Drága Laci! Szeretnénk még egyszer megköszönni, hogy profizmusoddal, közvetlen,kedves személyiségeddel, elegáns megjelenéseddel emelted az esküvőnk színvonalát! Amikor két éve szilveszterkor Saca megkérte a kezem tudtam, hogy te leszel a cerónk, pedig a dátumot se tűztük még ki! Első közös megbeszélésünkön szinte pillanatokon belül egymásra tudtunk hangolódni veled. Sacát akkor, engem évekkel ezelőtt győztél meg arról,…
A bűvös 2018.08.18-at még varázslatosabbá tetted számunkra.
Kedves Laci! Köszönjük, hogy a bűvös 2018.08.18-at még varázslatosabbá tetted számunkra. Rengeteget segítettél abban, hogy a megálmodott tündérmese esküvőnk olyan legyen ahogyan mi azt elképzeltük! Mivel te ott voltál velünk, így mi maximálisan tudtunk koncentrálni a nap eseményeire anélkül, hogy bármiért aggódnunk kellett volna. Amikor 2016 decemberében megkerestünk e-mailben, aztan rövid időn belül sor került…
Neked köszönhetően minden tökéletesen alakult
Kedves Ceró, Jelenlétednek hála maximálisan kitudtuk élvezni a Nagy Napunk minden percét. Nem kellett aggódnunk az esetleges bakik miatt, mert tudtuk, hogy a legjobb Cerót találtuk meg. Az esküvő hetén többen kérdezték, hogy izgulunk-e. De mi mindig, azt mondtuk, hogy nem izgulunk, hiszen tudtuk magunkban, hogy Barna Laci lesz a cerónk. Neked köszönhetően minden tökéletesen…
Tudtuk, hogy a Te vezényléseddel hátra dőlhetünk
Kedves Laci! Nagyon sokat álmodoztunk az esküvőnkről, tervezgettük a Nagy Napunkat, mindent gondosan körbejártunk. „átadhattuk magunkat maximálisan a “Jelen”-nek, az aktuális gyönyörű pillanatoknak, izgalom és stressz mentesen.” Szerettük volna, hogy mindaz amit kitaláltunk flottul váljon valóra, ezért fordultunk hozzád, mert tudtuk, hogy a Te vezényléseddel hátra dőlhetünk és minden további intézkedéstől felmentve átélhetjük a pillanatokat…
Egy személyben vagy esküvőszervező, ceremóniamester és a pár barátja!
Kedves Laci (Ceró)! Kicsit megkésve, de szeretnénk megköszönni a segítségedet és munkádat eddigi, életünk egyik legfontosabb és legszebb napján! Amikor melletted döntöttünk még nem tudtuk, hogy mennyire nagyon jó döntést hoztunk. Elég sajátosak voltak a “találkozásaink” mert mind Online történt (Skype- Magyarország – Angila), mégis 100%-ig biztosak lehettünk benne, hogy minden a legjobb kezekben van.…
Életünk egyik legfontosabb napját még csodálatosabbá tetted!
Ceremóniamester referencia: Berni és Gábor esküvője. Nádas Vasad.
Ceró Barna László
Minden percben ott voltál ahol kellettél. – Ceremóniamester újra Egerben
Szeretnénk megköszönni a felkészülésedet és hogy minden percben ott voltál ahol kellettél. Nagyszerűen irányítottál mindent és mindenkit. Pont erre volt szükségünk, nem voltál túl sok és mindent rendben kezeltél.
Profi, magas színvonalú támogatást kaptunk, ami még talán a várakozásainkat is felülmúlta.
Balatoni esküvő: Profi, magas színvonalú támogatást kaptunk, ami még talán a várakozásainkat is felülmúlta.
Mindenre felkészült, humoros, meggyőző személyiségével nagyban hozzájárult ahhoz, hogy még emlékezetesebbé tegye Mindenki számára ezt a napot.
Laci a teljes forgatókönyvet kívülről tudta és az előre nem várt bakik során is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy gördülékenyen folytatódjon a program. (pl: a balatoni szélnek köszönhetően rám dőlt a boldogságkapu és az ő lélekjelenlétének köszönhetően nem történt nagyobb baj).
A ceremóniamester nem csak műsorvezető, de producer is egy személyben
Esküvő határok nélkül Minden esküvő különleges felkérés, és nem ritka, hogy ismertebb emberek nem csak szakmai de bizalmi feladatként is rám bízzák az esküvőjüket vagy nagyobb rendezvényüket mint műsorvezető, házigazda és hát mint Ceremóniamester. Nálam minden pár sztár, és minden vendég egyenlő, mégis izgalommal töltött el, hogy újra a határon túlon teljesíthettem szolgálatot vőfélyes esküvőkhöz…
Nagyon köszönjük Neked, hogy örök, csodás emlékké tetted a Nagy Napunkat.
Drága Ceró, Komolyan, nem találunk szavakat… Szerintem ez mindent elmond: többen is megkérdezték az este folyamán: „Ceró és Gábor régi barátok?” Komolyan mondom, a LEGJOBB döntésünk volt, hogy Téged választottunk! Elképesztő, hogy milyen rutinnal, lazasággal, de közben eszméletlen pontossággal vezényelted le az esténket! Hihetetlen Profi vagy! Nem lenne ennyire jó élmény, és emlék, ha Te…
Egész nap úgy kezelt minket, mintha a legjobb barátai lennénk, akiknek a maximumot szeretné nyújtani
Szia Laci! Szinte mindenkiben megfogalmazódik az a kérdés, amikor elkezdi szervezni az esküvőjét, hogy legyen ceremóniamester vagy ne. Ez nálunk sem volt másképp. Tavaly a szüleim voltak egy esküvőn, ahol Laci volt a ceremóniamester, ők mondták, hogy milyen jó volt, ezért ősszel megkerestük, hogy üljünk le beszélgetni, amiből egy 5 órás nagyon kellemes csevej lett.…