Kedves Szupercsapatunk!
Nagy betűs nap számunkra a mai.
Az első évfordulónk💛
Most úgy tűnik, mintha ezer és egy éve lett volna. Másfelől pedig folyton elfog az “úúúristen már egy év??” érzés. Tartalmas év van mögöttünk az vitathatatlan. Ma már hárman ünnepelünk. Ugyanakkor most megragadnám az alkalmat, hogy meséljek 2020. október 17-ről a mi szemüvegünkön keresztül😊
Gondoltunk egy merészet a július 19-i lánykérés után. Pontosítok. Én gondoltam egy merészet😁
És előterjesztettem az ötletet, miszerint miért várjunk?
A közös 10 évvel a hátunk mögött már mindent tudunk, hogyan képzeljük az esküvőnket. A koronavírus akkori szituációja nyilván nagy bizonytalansággal lebegett felettünk, de a jövőbe sem láttunk és abban biztosak voltunk, hogy hamarosan szeretnénk egy kerek egész család lenni💛
Nem viccelek, ahogy Gáborral eldöntöttük – ősszel itt esküvő lesz-, mintha minden az utunkba került volna, akár kerestük, akár nem.
Így voltunk például a helyszínnel. Véletlen műve, hogy megnéztük a Gróf Buttler Borászatot. Első pillantásra rabul ejtett minket, annyira passzolt, annyira mi voltunk. Hatalmas tágas és világos terek, egyszerűség, modern mégis elegáns, de pont annyira laza is, amilyenek mi vagyunk. Egy hétvége alatt tehát a helyszín pipa.
Egyben teljesen biztosak voltunk – igazából már 5 éve eldöntöttük😁 – a legjobbik kezünk Ceró lesz és ez is eldőlt még azon az augusztus eleji hétvégén.
Szerencse, hogy szabad volt nála ez a szombat.
Ceró, azaz Barna Laci az az ember, aki úgy kézben tart mindent, hogy közben észre sem veszed, hogy ott van. Oké, nyilván mégis.
Mert minden flottul megy és neked semmi aggodalomra való okod nincs. Én ennyire nyugodt még azt hiszem sohasem voltam. Gáborról ezt nem mondhatom el – miként a kedves tanúja meg is jegyezte neki, hogy “példát vehetnél a menyasszonyodról”😁
Egyetlen apró kivétellel (a frizura kicsit sem olyan lett, mint a próbán, meg úgy egyáltalán) a legjobb döntéseket hoztuk. Ha már a helyszínnél tartunk, Marsi Zsolt séffel működnek együtt, aki nem csak mennyei fogásokat alkotott nekünk, végig segítőkész és kooperatív volt mindenben. Határozott, de csupa szív embert ismertünk meg benne. Azóta is volt már szerencsénk a főztjéhez😊
Még egy ajánlás kapcsolódik a Buttlerhez, amiért nem lehetünk elég hálásak. Reni olyan ceremóniát komponált nekünk, amitől azóta is potyognak a könnyeink meghatódva, vagy épp elfog a nevetés, amikor meglátok egy addig bosszantó reszelt sajtdarabot🤩 Olyan szinten látott belénk, a kapcsolatunkba, hogy az egész násznépet elvarázsolta, velünk az élen.
Persze tudtuk már az előkészületek alatt, hogy jó lesz. Kétszer is találkoztunk vele. Látszott mennyire alapos, lelkes, érdeklődő és odaadó a munkája iránt. De minden túlzás nélkül szóhoz sem jutottunk egymástól, ahogy próbáltuk felidézni a szavait.
Reni minden kérésünkre teljesen nyitott volt, sőt egy utolsó pillanatos változtatásunkat is pikk-pakk megoldotta. Hetekkel a nagy nap előtt persze, hogy könnyen rávágta életem párja, mi mindenképp mondunk fogadalmat. Na igen, aznap már nem így gondolta😁
Ahhoz pedig, hogy szavai minden fülbe eljussanak, Glöckl Feri volt segítségünkre. Sőt Feri és Ceró olyan összeszokott páros, hogy fél szavakból is… valami feeeeergeteges bulit tudtak csinálni, hozzáteszem éjjeli 11 óráig. Köszi👑…
De megvolt benne minden, ami kell. Itt mindenképp szót érdemel minden kedves Vendégünk, akik végig pörögték velünk az egész estét. Nélkülük nem lett volna olyan fenomenális hangulat, amiről még most is szívesen megemlékezünk, akárkivel akárhol fussunk is össze. Például kedvenc fotósunkkal Orsival.
Az egyik találkozásunkkor meg is jegyezte, hogy ritkán lát ilyen fantasztikus násznépet💛 Orsi azóta a családunk fotósa címet is elnyerte, annyira energikus, vidám, pörög-forog, csak úgy záporoznak tőle a jobbnál jobb fotók.
A galériát azóta is újra és újra megnyitjuk (csak azóta több is van és mindig bénázok a jelszavakkal😁), szemezgetünk belőle, újra átéljük az egész napot.
Orsi mellett Gergő volt a másik vizuális emlékőrzésért felelős személy. Sokat kutattunk, talán a videós választás adta fel leginkább a leckét.
Őszintén, jobban nem is dönthettünk volna. Pedig az első találkozásunk nem indult zökkenő mentesen, miután a templomból később szabadultunk, jóval később, mint gondoltuk. Cserébe minden más flottul ment.
Emlékszem alig várta az egész család, hogy megkapjuk a videót. Az első lejátszáskor újra és újra elindítottuk a filmet, mire sikerült befogadni minden apró momentumot, érzést, amit átadott. Nem beszéltünk meg előre semmit, nem küldtünk zenét, nem volt semmi extra kérésünk, viszont Gergő leírhatatlanul ráérzett a hangulatra, az érzéseinkre, egy-két snitt egyenesen a szívembe markolt.
Lássuk csak, kik azok, akik nélkül nem lett volna ugyanaz a mi napunk. Panni hozta a tortánkat és minden édes desszertünket, amik szintén zseniálisak lettek, tőle nem lehetett volna elegendő mennyiséget rendelni azt hiszem🤭 Csodálom, hogy a végére nem hullott ki a haja, mert már én is nehezen követtem a variálásainkat.
Ő is felkerült ám a listára, mint családi sütimester💛
Aztán volt egy másik Renink, aki a képzeld el weddinggel egésszé varázsolta az általam megálmodott dekort, hozzátéve az elő virág csodáit az én papír dekorjaimhoz. És azok a fények, a gyertyák, szavakba nem lehet önteni✨
A megjelenésünket Piri támogatta, a ruháim és a kicsi lányok koszorúslány ruhái az ő csodás kezei alól kerültek ki, míg az öltönyhöz tőle kaptunk végül ajánlást és meg kell mondjam nagyon fess Vőlegény állt mellettem😍
Aki odáig és vissza volt a kifinomult, természetes és mégis különleges sminkemtől, drága Boginak hála.
Azóta Boginál is visszatérő vendég vagyok, azt hiszem ennél nem is kell többet mondanom😁
Szerettünk volna így egyben köszönetet mondani Nektek, hiszen Veletek együtt lett az esküvőnk napja egy olyan csodálatos, emlékezetes nap, amit ma sem szerveznénk másként, amire ha visszagondolunk mérhetetlen boldogság tölt el minket.
Nyilván hiányoznak, akik nem lehettek ott, gondolatban mégis úgy érezzük, mellettünk álltak. Így ezekben az időkben, ennél szeretetteljesebb összejövetelt rendezni nem is lehetett volna.
Köszönjük a rugalmasságotokat, a hozzáállásotokat, szakértelmeteket! Köszönjük, hogy ott voltatok nekünk! Kívánjuk, legyen utatok sok sikerélménnyel, örömmel, boldogsággal övezve!
Szeretettel,
Dorka & Gábor és Noel💛
Helyszín: Gróf Buttler borászat – Borászat és Rendezvényközpont – 3300 Eger, Nagykőporos út 23–25. Tel/fax: 06-36/515-335
STAFF
Ceremóniamester: Barna László Ceró
Anyakönyvvezető, szertartásvezető: – Valkóné Révai Renáta
Dekor: Törőcsik Reni – Képzeld el wedding
Videó/Film: Farkas Gergő . Frone4You
Fotó: Potyondi-Galasi Orsi – Pure&Pastel Photography
Dj.: Glöckl Feri – Retroparty Wedding DJ Hungary
Catering: Marsi Zsolt
Torta: Csákvári Anna PanniCake Tortaműhely
InSTAFF:
Helyszín ⎮ @grof_buttler
Catering ⎮ @gasztro.marsi
Ceremóniamester ⎮ @lagziguru
DJ ⎮ @weddingdjhungary
Szertartásvezető ⎮ @reniceremony
Fotók ⎮ @pureandpastelphotography
Videó ⎮ @drone4u
Dekor ⎮ @kepzeld_el_wedding
Torta & desszert ⎮ @pannicake.cake
Smink ⎮ @n_boglarka
Ruha ⎮ @spiritclothesdesign