A DJ felém fordult és azt mondta: Ha egy igazán pörgős lagzit akarsz hívd a Barna Lacit.

Egy elejétől fogva mosolygós és vidám nap volt.

budapest_ceremoniamester_csonakhaz_krisztiattiRétes evés a kocsiban szertartás előtt 10 perccel, vidám be és kivonulás, így kezdtünk.

Délután és este másod processzel még az alattunk lévő emeleten lévő  esküvőbe is besegítettem, sőt feljöttek tucatnyian hozzánk bulizni, amit Krisztiék engedélyeztek.
Végig élveztük a technika ördögét is legyőzve egészen reggelig, amikor Attila megnyugtatólag mondta: “Laci, tényleg azt kaptuk amit ígértél!” Kriszti pedig máris a referenciát kezdte fogalmazni.

Ők így látták:

 A DJ felém fordult és azt mondta: Ha egy igazán pörgős lagzit akarsz hívd a Barna Lacit.

Azonnal le is írta a számot. Végignéztem az ideges menyasszonyon, az unott násznépen, a helyzetet menteni próbáló vőfélyen, majd szinte kitéptem a cetlit a DJ kezéből.

Itt kezdődött minden.

Az ominózus, egyik ismerősünk rosszul sikerült esküvői bulija után, és egy évvel a lagzink előtt, egyből elkezdtem a neten kutakodni, mindent elolvastunk Laciról amit csak lehetett.
A sok elégedett pár referenciája és a segítőkész DJ véleménye hatott, azonnal felhívtam.
Már az első találkozásunkkor meggyőzött profizmusáról, mi csak egyet kértünk, hogy laza és jó hangulatú esküvőt szeretnénk.

Ő csak könnyedén bólintott.

Egy év múlva, Július 19.-én tökéletes nyugalommal készülődtem, mert tudtam, hogy ott lesz Laci és mindent kézben tart.
Így is lett, az egész szuper volt, úgy ahogy elképzeltünk, a szertartások tökéletesen, laza hangulatban teltek, a násznép vidám volt.

Wedding Singers with Ceremóniamester series Kriszti és Attila

Laci mindenre figyelt, ránk, a vendégekre, a szolgáltatókra, úgy éreztük mintha már ezer éve a baráti társaságunk része lenne.

Felszabadultak voltunk, nem volt gondunk semmire, hanem csak élveztük a Mi Nagy napunkat.

Semmi nem volt erőltetett és szokványos, igazi kuriózumnak számított az esküvőnk.

A parti reggelig tartott, a napfelkeltével együtt táncoltunk. Azóta is a család, minden barátunk, ismerősünk emlegeti a jó hangulatot, úgy mint életük legjobb buliját.

Egy élmény volt az egész esküvő és nagyon örülünk hogy Te voltál a Cerónk!!!!!
Laza, könnyed, vidám és felejthetetlen!! Hihetetlen buli volt!!!

Van még kérdés? :)

Kriszti & Attila

2014.07.19. Budapest Csónakház mulató